Partnerek

KompAkt Slovakia o.z.

Hitvallásunk minden korcsoport számára elérhetővé tenni a környezetvédelmet. Segíteni őket az egyéni megoldások megtalálásában.

Gyerekeknek az iskolákban, nyári táborokban, Föld napján szívesen beszélünk a felelősségteljes fogyasztásról, hulladékcsökkentésről. Fiatalokkal fesztiválokon, egyetemi napokon beszélgetünk, alkotunk közösen maradandót, bevonjuk őket tevékenységeinkbe. Felnőttekkel rendezvényeken találkozunk, ismertető anyagokkal bővítjük tudástárukat a környezetvédelemről és az egyéni felelősségvállalásról.

Saját rendezvényeket, aktivitásokat szervezünk, inspirálva ezzel az embereket a cselekvésre akár felelősségteljes faültetésben, akár permakultúrás közösségi kertben való részvétellel.

https://www.komp-akt.sk/

Szegi Aranka

 

Szegi Aranka vagyok, agrármérnök. Tanulmányaim során kialakult bennem az a nézet, hogy a legjobb irány a fenntarthatóság. Mióta gyermekeim születtek, még inkább érzem ennek a fontosságát. Szeretném, ha nekik már mindennapi lenne, ami nekünk még nehéz munka, rengeteg odafigyelés. Ilyen a hulladékkezelés, a környezetvédelem, a fenntartható gazdálkodás. Célom fiatal és szép korú segítése, miközben mintegy láthatatlanul kialakuló közösség létrehozása a közös elvek mentén.

Szegi Szabolcs 

 

Szegi Szabolcs vagyok, 34 éves közgazdász. Álmom egy olyan közösség megteremtése, ahol a tagok nem csupán rajonganak a fenntarthatóság gondolatáért - hanem tettekkel, közösség-építéssel, tudással és akarattal meg is valósítják azt. Álmom több közösségi kert, komposztáló kialakítása. Álmom továbbá egy kis műanyag újrahasznosító létrehozása, üzemeltetése. Szeretném, ha a mindezzel összefüggő alap-gondolatok minél több emberhez eljutnának, és gondolkodásra, cselekvésre késztessék őket. Szerves vagy szervetlen - kincs a szemét (nem csak a hulladék) - főleg ha okosan, tudatosan kezded meg már a vásárlás folyamatát. Műanyag újrahasznosítás otthon, kis közösségekben - meghonosítani az önfenntarthatóságot a betonrengetegekben - visszahozni valami hasznosat a természetes létünkből.